- Egy Gyémántbánya ez a könyv !
- Az ember, aki felégette a hidakat
- A vágy képes túljárni az anyatermészet eszén
- A HALOGATÁS SZOKÁSÁNAK LEKÜZDÉSE
- Halálra szántan állj ki a döntésed mellett!
- "Sosem fogok megállni csak azért, mert az emberek nemet mondanak"
- Megtanított arra, hogy szívósan állhatatos legyek, bármekkorák legyenek is az akadályok.
- Mindössze egyetlen jó gondolatra van szüksége az embernek hogy sikert érjen el.
- "Én vagyok sorsom parancsolója és én vagyok lelkem kapitánya" (I am the master of my fate, I am the captain of my soul)
- kivívom magamnak a sikert, bármilyen nehézségekkel is kelljen megküzdenem
- Minél tovább dolgozol a helyes irányban, annál közelebb kerülsz a sikerhez.
- Szokj le arról, hogy a feladatod fontosságáról elmélkedj, és a látszólag lehetetlen lehetségessé válik számodra!
- Kidolgozott egy tervet, ahogyan megvalósíthatja szándékát, és felégetett maga mögött minden hidat. Olyan állhatatosan táplálta magában a
vágyat, hogy az életének uralkodó céljává, végül pedig ténnyé változott
- Felégettem magam mögött a hidakat, és egész jövőmet arra teszem, hogy elérjem, amit akarok."
- annak a lelkiállapotnak, annak a gondolkodásmódnak az erejét, amelyet égő vágynak nevezünk.
- Az az eljárás, amellyel a gazdagság utáni vágy átváltoztatható a neki megfelelő pénzbeni egyenértékké, hat gyakorlati lépésből áll. Nevezetesen:
ELSŐ: gondolatban határozd meg pontosan azt a pénzösszeget, amelyre vágysz! Nem elég csupán azt
mondani: "Szeretnék egy halom pénzt." Légy konkrét, egészen az összeg nagyságáig. (Annak, hogy ilyen
pontosan kell megjelölnöd az összeget, lélektani okai vannak, amelyekről a következő fejezetben lesz szó.)
MÁSODIK: határozd meg pontosan, mit szándékozol adni azért a pénzért cserébe, amire vágysz! (Az életben nem létezik olyasmi, hogy "valamit semmiért"!
HARMADIK: határozd meg annak pontos dátumát, amikorra akarod, hogy tiéd legyen a pénz, amire vágysz!
NEGYEDIK: készíts egy pontos tervet arra, hogyan ülteted át a valóságba a vágyad, és láss cselekvéshez most azonnal akár fel vagy rá készülve, akár nem
ÖTÖDIK: írd le világosan és tömören, mennyi pénzre akarsz szert tenni, jelöld meg a határidőt, amit adsz
magadnak, írd le, mit akarsz adni a pénzért cserébe, és írd le világosan annak tervét, ahogyan meg akarod szerezni a megjelölt összeget!
HATODIK: naponta kétszer olvasd fel magadnak hangosan írásos nyilatkozatod: egyszer lefekvés előtt és
egyszer közvetlenül felkelés után! Amikor olvasod - próbáld tényként magad elé képzelni, hogy már
birtokolod a pénzt, és próbáld felidézni magadban azt az érzést, ami ezt kísérni fogja!
Nagyon fontos, hogy pontosan betartsd e hat lépésben foglalt utasítást!
Különösen fontos, hogy betartsd a hatodik pontban leírtakat! Előfordulhat, hogy úgy érzed, lehetetlen
számodra "úgy látnod magad, mintha már birtokában lennél a pénznek", mielőtt valóságosan a kezedben
van. Ez az, amiben az égő vágy segítségedre lehet. Ha valóban olyan mélyen vágysz a pénzre, hogy ez az
érzés teljesen magával ragadja a lényed, nem lesz nehéz meggyőznöd magad arról, hogy meg fogod
szerezni. A cél, akarni a pénzt, és olyan határozottnak lenni ebben az akarásban, ami meggyőz téged, hogy meg is fogod szerezni.
- Ha jó, amit csinálni akarsz, és hiszel benne, vágj bele és csináld! Valósítsd meg álmaidat, és ne törődj vele, mit mondanak ők, ha időlegesen
vereséget szenvedsz!
- A világ tele van olyan lehetőségekkel, amelyről a múlt álmodozói még csak nem is hallottak
- Különbség van aközött, hogy kívánunk egy dolgot, vagy készek vagyunk a fogadására. Senki sem kész egy dolog fogadására, amíg nem hisz abban, hogy képes elérni azt.
- minden hátrány magával hozza a vele egyenértékű előny csíráját
- száz százalékosan megnőtt, mert saját kezdeményezésére vállalkozott és nyert.
- Ha a vágy összpontosítja erőidet a győzelemre, nem kell gondoskodnod a visszavonulás útjáról;
- A léleknek nincsenek korlátai, csak amiket annak ismerünk el.
- Semmi sem áll az útjában annak, hogy "megtéveszd" a tudatalattidat, utasításokat adva neki önszuggesztió útján, hasonlóan
ahhoz, ahogyan én is megtévesztettem fiam tudatalattiját.
- A hit az az elem, az a "kémia", amit ha imádsággal ötvözünk, lehetővé teszi számunkra, hogy közvetlen kapcsolatba kerüljünk a
Végtelen Intelligenciával!
- Mindenki azért az aki, mert olyan gondolatok uralják értelmét, amelyeknek megengedi, hogy uralják azt.Az ember minden mozdulatának, minden
cselekedetének és minden tettének irányító erejét azok a gondolatok képezik, amelyeket szándékosan plántál el gondolkozásában, amelyeket szeretettel
bátorít és egy vagy több érzelemmel is ötvöz.
- A magabiztosság képlete
ELŐSZÖR: Tudom, hogy rendelkezem azzal a képességgel, hogy elérjem életem pontosan meghatározott célját. Ezért Én magamtól állhatatos, folytonos
tetteket követelek e cél irányában. Itt és most megígérem, hogy így fogok cselekedni.
MÁSODSZOR: Tudom, hogy az értelmemet uraló gondolatok külső, fizikai cselekedetek formájában nyilatkoznak meg, és fokozatosan átalakulnak fizikai
valósággá. Ezért naponta harminc percig arra a személyre fogom összpontosítani a gondolataimat, akivé válni akarok, ezáltal egy világos lelki képet
alkotok róla magamban.
HARMADSZOR: Az önszuggesztió elve alapján tudom, hogy bármilyen vágyam, amely gondolataimban él, keresi azt a lehetőséget, hogy valamilyen gyakorlati
módon elérje a neki megfelelő tárgyat. Ezért naponta tíz percet szentelek annak, hogy követelem magamtól az önbizalom fejlesztését.
NEGYEDSZER: Világosan és konkrétan leírtam életem legfőbb célját, és sosem hagyok fel az
igyekezettel, amíg nem fejlesztettem ki magamban az eléréséhez szükséges erős önbizalmat.
ÖTÖDSZÖR: Tudom, hogy sem a gazdagság sem pedig a pozíció nem birtokolható tartósan, ha az nem az
igazságon és az igazságosságon alapul. Ezért csak olyan ügyletekben fogok részt venni, amelyekből
minden érintettnek előnye származik. Sikeres leszek abban, hogy magamhoz vonzzam azokat az erőket,
amelyeket alkalmazni akarok és azokat az embereket, akikkel együtt kívánok működni. El fogom nyerni
mások szolgálatát, mert kész vagyok, hogy szolgáljak másokat. Ki fogom vetni magamból a gyűlölködést,
irigységet, a féltékenységet, az önzést és a cinizmust, táplálva magamban a szeretet érzését az emberiség
egésze iránt, mert tudom, hogy a mások irányában mutatott negatív magatartás sosem hozza meg
számomra a sikert. El fogom érni, hogy mások higgyenek bennem, mert hinni fogok bennük és
magamban. Alá fogom írni ezeket a sorokat, memorizálom fogadalmamat, és naponta egyszer hangosan
elmondom, teljes hittel és meggyőződéssel. Ez fokozatosan befolyással lesz a gondolkodásomra, a
cselekedeteimre és önmagában bízó, önmagára támaszkodó, sikeres ember leszek. E módszer, e recept
mögött olyan természeti törvény áll, amelyet senki sem tudott eddig megmagyarázni. Egyáltalán nem
fontos, hogy ki hogyan hívja ezt a törvényt. A fontos az, hogy MŰKÖDIK, az emberiség dicsőségére és
boldogulására. De ez csak akkor van így, HA konstruktív, építő módon alkalmazzuk. Ha romboló módon
alkalmazzuk, ugyanolyan készségesen rombol is. Ez a megállapítás egy nagyon fontos igazságot fejez ki.
Nevezetesen: azok, akik vereséget szenvedve alámerülnek, életüket szegénységben, nyomorúságban és
kétségbeesésben fejezve be, azért jutnak erre a sorsra, mert negatív módon alkalmazzák az önszuggesztió
elvét. Az ok abban a tényben keresendő, hogy a gondolati impulzusoknak megvan az a sajátosságuk, hogy fizikai ekvivalensük ruháját öltsék magukra.
- A kezedben lásd és érezd a pénzt!
- "koncentrálj az elméddel arra a pontos pénzösszegre, amelyet meg kívánsz szerezni", ezt úgy kell tenned,
hogy behunyt szemmel figyelmedet vágyad tárgyára összpontosítod, és mindaddig rajta tartod, amíg lelki
szemeiddel nem látod a pénzt a maga fizikai valóságában. Ezt a gyakorlatot legalább naponta egyszer el
kell végezned. Ennek során kövesd azokat az utasításokat, amelyeket a hitről szóló fejezet tartalmaz, és lásd magad, amint ténylegesen birtokolod a pénzt!
- Ha vársz "a megfelelő időpontra", a vereségedet okozhatja.
- A tudás nem vonzza magához a pénzt, ha nem rendezik cselekvési tervek formájában, ha nem irányítják
intelligensen a pénzszerzés valamilyen konkrét célja felé. Ennek a ténynek a megértése milliók esetében
okozott zavart, akik helytelenül azt hitték, hogy a "tudás - hatalom". Szó sincs erről! A tudás csak
tehetséges hatalom. Csak akkor válik tényleges hatalommá, ha konkrét, világos, határozott cselekvési
tervbe rendezik, amelynek segítségével egy meghatározott cél elérésére használják fel.
- Minden ember művelt, aki tudja, hol kaphatja meg azt a tudást, amire szüksége van és hogyan kell azt konkrét cselekvési tervbe rendezni.
- Javaslat "inaskodásra"
- Több előnye is van az otthoni tanulásnak. A legfontosabb ezek közül, hogy az oktatási program rugalmas és lehetővé teszi, hogy a diák szabad idejében tanuljon.
- Azok a személyek, akik úgy osztják be a szabad idejüket, hogy otthon tanulhassanak, ritkán maradnak sokáig lent.
- Érd el, hogy az elégedetlenség neked dolgozzék!
- "az egész világ szereti a nyerőket és nincs ideje a "vesztesekre"
- A speciális ismeretek segítségével érd el, hogy gondolataid, ötleteid fizessenek
- a fő dolog a gondolat, az ötlet.
- Ha nincs terméked, amit eladhatnál, eladhatod szolgáltatásaidat és az ötletedet, méghozzá jó áron.
- A tudás kikövezi a gazdagsághoz vezető utat - ha tudod, hogy melyik úton indulj el.
- A VÁGY ÁTKRISTÁLYOSÍTÁSA CSELEKVÉSSÉ
- Lépj szövetségre annyi emberrel, ahányra szükséged van, hogy elkészítsd és megvalósítsd a pénz
megszerzésére irányuló tervedet vagy terveidet - felhasználva a "Mesterelme" elvét
- Senki sem szenvedett vereséget, amíg nem adja fel - saját lelkében.
- Új terveket kovácsolt, és folytatta menetelését a végső győzelem felé
- Amikor vereséggel találkozol, ezt annak jeleként értelmezd hogy terveid rosszak, megalapozatlanok. Alkoss új terveket, és vond fel vitorláidat
ismét a vágyott cél felé. Ha feladod, mielőtt elérnéd a célt, akkor "kapituláns" vagy. Egy kapituláns sosem nyer- és a nyerők sosem kapitulálnak.
- "Közületek a legnagyobbaknak mindenki szolgájának kell lennie"
- A világ nem fizet azért, amit valaki "tud". Azért fizet, amit tesz, vagy amire másokat megnyer, hogy tegyék
- kevesebbet kell foglalkoznia a halott múlttal és a még meg nem született jövővel
- A pályázatod a te üzletembered. Öltöztesd fel elegánsan, és akkor éles kontrasztként fog ott állni mindazzal,
amit jövőbeni munkaadód valaha is látott pályázati anyagokkal kapcsolatosan.
- Felejtsd el, hogy "munkát keresel"! Felejtsd el, hogy az adott helyen van-e szabad állás vagy nincs!
Felejtsd el a szokásos kérdést: "van önöknél munka számomra?"! Koncentrálj arra, hogy te mit tudsz nyújtani!
- Halogatás. Ez a sikertelenség egyik leggyakoribb oka. Az "Öreg Halogató" ott áll minden ember mögött, és arra vár, hogy megfossza őt a siker
lehetőségétől. Sokan azért éljük le sikertelenként az életünket, mert a "megfelelő időre" várunk, hogy valami érdemes dologba fogjunk. Ne várj!
Az idő sosem lesz "pontosan megfelelő". Kezdd ott, ahol vagy, bármilyen eszközök is álljanak a rendelkezésedre!
Miközben haladsz, majd találsz jobb eszközöket is
- Értékedet teljes mértékben az határozza meg, milyen hasznos szolgáltatásokra vagy képes vagy milyen képességekkel rendelkezel, hogy másokat
kultúrált módon ilyen szolgáltatásokra bírj.
- Hallgass a saját tanácsaidra
- Van saját agyad és saját elméd. Használd, és magad dönts!
- "Mondd el a világnak, hogy mit akarsz tenni, de először mutasd fel az eredményt!"
Ez ugyanaz, mintha azt mondanánk: "A cselekvés számít, nem pedig a szavak."
- Halálra szántan állj ki a döntésed mellett!
- hogy a gondolat, amely mögött egy erős vágy húzódik meg, rendelkezik azzal a képességgel, hogy átváltozzék saját fizikai ekvivalensévé.
- Azok, akik gyorsan és határozottan döntenek, és tudják, mit akarnak, általában meg is szerzik azt. Az élet különböző területein tevékenykedő
vezetők gyorsan és határozottan döntenek. A világ szokása, hogy helyet csináljon az olyanoknak, akiknek szavai és tettei mutatják, merre tartanak, hová mennek.
- A döntés határozottságához mindig bátorságra van szükség, néha nagyon nagy bátorságra
- A pénzügyi függetlenséget, a gazdagságot, a megálmodott foglalkozást és szakmai pozíciót nem érheti el az, aki nem tervezi és nem "követeli"
ezeket a dolgokat.
- A döntésképtelenség a kudarc egyik fő oka. Mindenkinek van véleménye, de végül is a te véleményed az, amely a te világodat kormányozza.
- Egy lélek, amely elkötelezte magát egy döntés mellett, óriási többlet energiára tesz szert.
- A szabadság utáni mélységes vágy meghozza a szabadságot; a gazdagság utáni mélységes vágy meghozza a gazdagságot.
Minden hatalommal rendelkező ember felett saját hatalma uralkodik!
- Az állhatatosság alapja az akaraterő. Az akaraterő és a vágy, ha megfelelően alkalmazzák, ellenállhatatlan párost alkotnak.
- Az állhatatosság hiánya a kudarc egyik legfőbb oka.
- Minden eredmény kiindulópontja a vágy.
- A gyenge vágy gyenge eredményeket hoz, mint ahogy egy kis tűz kevés hőt termel.
- A vagyon olyan törvényszerűen gravitál azokhoz, akiknek agya fel van készítve arra, hogy azt magához vonzza, mint ahogy a víz elkerülhetetlenül az óceán felé folyik.
- A szegénység azokhoz vonzódik, akiknek a gondolkozása ennek kedvez, a pénz pedig azokhoz gravitál, akiknek a gondolkozása tudatosan fel van készítve arra, hogy azt magához vonzza.
- A pénztudatosságot létre kell hozni magunkban, hacsak valaki nem született vele
- Hogyan "szakítsd ki magad" a lelki tehetetlenségből?
- Azok, akik a vereség után felállnak és folytatják erőfeszítéseiket, beérkeznek, a világ pedig azt kiáltja: "Brávó! Tudtam, hogy célba jutsz!
- Azok, akik elbuknak, egyszerűen nem kapnak jegyet. Azok, akik sikeresen állják ki a próbát, gazdag jutalmat "kapnak" állhatatosságukért.
- De amit nem látunk, aminek létezését sosem gyanítottuk, az a csendes, de ellenállhatatlan erő, ami segítségére siet azoknak,
akik folytatják erőfeszítéseiket elkedvetlenítő tapasztalataik ellenére is.
- ha valakinek nincs kitartása, egyetlen területen sem érhet el jelentős sikert.
- Elismeri a tehetséget, elismeri a géniuszt, megfizeti pénzben, de mindezt csak azután, hogy az egyén nem adta fel.
- harminchat elutasítást küldött neki, mielőtt megtört a jég és sikerült kiadni művét.
- Gyakorlással elsajátíthatod az állhatatosság szokását
Az állhatatosság - lelkiállapot, gondolkodási szokás, ezért gyakorlással elsajátítható.
- pontosan tudd, hogy mit akarsz.
1. A cél felismerésének és pontos, világos meghatározásának hiánya.
2. Halogatás - okkal vagy ok nélkül. (Általában az alibik és a mentségek hosszú sorával alátámasztva.)
3. Az érdeklődés hiánya speciális ismeretek megszerzése iránt.
4. Határozatlanság. Az a szokás, hogy minden alkalommal másra hárítod a felelősséget, ahelyett hogy bátran szembenéznél a problémával.
12. Az a szokás, hogy az ötletek hatására nem cselekszel vagy nem ragadod meg a lehetőséget, amikor felkínálkozik.
13. A kívánás, az akarás helyett.
14. Megalkuvás a szegénységgel, ahelyett hogy gazdagságra törekednél. Az ambíció teljes hiánya, hogy légy valaki, hogy tégy valamit, hogy birtokolj valamit
16. Félelem a bírálattól. Sikertelenség a tervezésben és a tervek megvalósításában, attól félve, hogy mit fognak gondolni, csinálni vagy mondani mások.
- A kötelesség egyetlen embertől sem követeli azt, hogy hagyja szétrombolni személyes ambícióit és azt a jogát, hogy saját életét élje.
- Egy ötlet dajkálásának ideje az a pillanat, amikor megszületik. Minden egyes perc, amíg él, növeli esélyét a fennmaradásra.
A bírálattól való félelem húzódik meg a legtöbb olyan ötlet halála mögött, amelyek sosem élik meg a tervezés és a megvalósítás fázisát.
- Az egyetlen "véletlen szerencse", amire érdemes az embernek támaszkodnia, ez a magunk csinálta "véletlen szerencse".
Ez az állhatatosság útján jelenik meg.
- A gazdagság nem reagál a kívánságokra. Csak pontos, meghatározott tervekre reagál, amelyeket világosan megfogalmazható vágy
és állhatatos törekvés hajt a megvalósulás felé.
1. Határozott cél, amelyet a megvalósulás égő vágya tart fenn.
2. Pontos, világos terv, és e terv alapján végzett állandó és következetes tevékenység.
3. Olyan gondolkozás, amely szigorúan el van zárva minden negatív és elbátortalanító befolyástól, így a rokonok, a barátok és az ismerősök negatív észrevételeitől is.
- Ezek azok a lépések, amelyeken keresztül meghatározhatod anyagi boldogulásodat.
Ezek azok a lépések, amelyek elvezetnek gondolkozásod függetlenségéhez és szabadságához.
Ezek azok a lépések, amelyek elvezetnek a gazdagsághoz, legyen az kicsi vagy nagy.
Ezek azok a lépések, amelyek elvezetnek a hatalomhoz, a hírnévhez és az elismeréshez.
Ezek azok a lépések, amelyek garantálják a "szerencsés véletlenek" megjelenését.
Ezek azok a lépések, amelyek fizikai valósággá változtatták az álmokat és a vágyakat.
Ezek azok a lépések, amelyek lehetővé teszik, hogy úrrá légy félelmeiden, bátortalanságodon, csüggedéseden és közömbösségeden.
- Csak negyvenéves korában ébredt tudatára küldetésének
- Az állhatatossággal kifejlesztheted magadban a pénztudatosság varázslatos
összetevőjét, és a tudatalattid állandóan azon munkálkodik, hogy biztosítja számodra az általad igényelt pénzt.
- A hatalom elengedhetetlen, ha sikeres akarsz lenni a gazdagság létrehozásában. A tervek önmagukban semmit sem érnek, ha nincs elég erő
és hatalom a megvalósításukhoz.
- Hogyan sokszorozhatod meg agyad erejét?
- Az emberek nyernek azoknak az egyéneknek a gondolkozásából, gondolkozási szokásaiból és gondolkozási erejéből, akikkel a kölcsönös megértés
szellemében szövetségre lépnek.
- A pénz szégyenlős és nehezen megfogható. Olyan módszerekkel kell neki udvarolni, amelyek
hasonlatosak ahhoz, amikor egy elszánt szerelmes el akarja nyerni imádott hölgye kezét.
- Tervszerűen kell alkalmaznunk, és a tervet cselekvéssel át kell ültetnünk a valóságba! Ha a pénz olyan
mennyiségekben jön, amit "nagy pénznek" hívunk, akkor ahhoz, aki gyűjti, olyan könnyedén folyik, mint ahogyan a víz lefolyik a dombról.
- Amikor a gazdagság a szegénység helyére lép, a csere általában jól kidolgozott és gondosan megvalósított tervek eredménye. A
szegénységnek nincs szüksége tervekre. Nem kell neki segíteni, mert merész és kegyetlen. A gazdagság szégyenlős és bátortalan.
Az embernek "meg kell őt nyernie".
- Ahhoz, hogy valaki gazdaggá váljék, terveznie és szerveznie kell. Szegénynek maradni nagyon könnyű. A szegénységhez nem kell tervezni.
- A zseni egy jobb meghatározása a következő: "olyan valaki, aki felfedezte, hogyan fokozható a gondolkozás ereje olyan pontig, ahol szabadon
kommunikálhat a tudás olyan forrásaival, amelyek nem elérhetők a normális gondolkodás tempója és stílusa mellett."
- A hatodik érzék létezése bizonyítottnak vehető. A hatodik érzék nem más, mint az alkotó képzelet.
- Honnan jönnek a "sugallatok"?
Amikor olyan ötletek pattannak ki a fejünkből, amiket népszerűen "spur" - nak, megérzésnek nevezünk, ezek forrásai a következők:
1. A Végtelen Intelligencia.
2. A tudatalattink, amelyben el van raktározva minden érzéki és gondolati impulzus, amely az agyat az öt érzékszervünkön keresztül éri el.
3. Egy másik ember agyából, aki tudatos gondolkodáson keresztül kibocsátotta az ötlet vagy koncepció gondolatát vagy lelki képét.
4. Egy másik személy tudat alatti tárházából.
- A "hatodik érzék" az a képesség, amely megkülönbözteti a zsenit és az átlagembert.
- Az alkotóképesség annál fogékonyabb lesz a tudatalattin kívüli tényezőkre, minél többet gyakorolja az
egyén ezt a képességét, minél inkább támaszkodik rá, minél gyakrabban igényli közreműködését új ötletek felfedezésében.
- "Ha be van csukva a szemem, képes vagyok meríteni a felsőbbrendű intelligenciából.
- A figyelmét erre irányítja mindaddig, amíg a tudatalattija átveszi, aztán lazít, törölve a tudatából minden gondolatot, és vár, hogy a
válasz "bevillanjon" a tudatába.
- A szexuális energia minden zseni alkotó energiája.
- Egy ember csak akkor képes zseniálisat alkotni, ha úgy serkenti, ösztönzi az agyát, hogy az a képzelet alkotó erejének segítségével elérhető forrásokból merít.
- Minden olyan befolyást agyserkentőnek kell tekintenünk, amely ideiglenesen vagy tartósan növeli a gondolkozás sebességét.
- A lelkesedés az üzletkötő első és legfontosabb vonása, függetlenül attól, mit ad el. Az a szónok, prédikátor, ügyvéd vagy üzletkötő,
aki híján van a szexuális energiának, valójában, "kudarc", már ami mások befolyásolását illeti.
- Az akaraterő segítségével megakadályozhatjuk bármilyen gondolat tartós jelenlétét, és bátoríthatjuk más gondolatok jelenlétét.
Az agy ellenőrzése az akarat útján - nem olyan nehéz. Az ellenőrzés képessége állhatatosság és szokás kérdése.
- Amint valamilyen negatív érzelem megjelenik a lélekben, átalakítható pozitív, konstruktív érzéssé, ha megváltoztatjuk gondolatainkat.
- Minden lényegi erő forrása egyben a végtelen gazdagság forrása is.
- Emlékezz arra, hogy a tudatalatti csak elsajátított szokások segítségével irányítható tudatos elhatározással.
- Dolgoztasd pozitív érzelmeidet a magad előnyére!
- A saját szellemi lehetőségeid határán túl ott van a Végtelen Intelligencia, amelyre az elméd ugyanúgy ráhangolhatja magát, mint ahogy egy rádiót
ráállítasz egy állomásra. Az egész világegyetem segíthet imád meghallgatásában. Nap mint nap fejleszd képességedet a hatalmas tudatalattid
felhasználásában. Hamarosan irányítani fogod azokat a hatalmas impulzusokat, amelyek minden terv, minden teljesítmény mögött meghúzódnak.
- Egy ember nagysága gondolatainak nagyságával arányos.
- Az agyad bármilyen mennyiségű pénzkeresési tudás elsajátítására képes.
- a kaland dicsőséges ösvényére vezettek, lángra lobbantották bennem az igazi nagyság iránti tiszteletet, bátorították az alkotó erőfeszítést,és
megtestesítették a tisztességes gondolatok megnyilatkozását.
- Tudta, hogy a józan ész határai között bármit képes megtenni, ha a terveit hittel ötvözi. Élve azzal a jogával, hogy kizárja a fejéből
mások negatív sugallatait, több mint százmillió dolláros vagyont halmozott fel.
- A legeredményesebb módja annak, ahogyan ellenőrizheted a gondolkozásodat, hogy állandóan dolgoztatod egy világosan megfogalmazott cél
érdekében, amely mögött jól áttekinthető terv áll. Tanulmányozd olyanok életét, akik jelentősebb sikereket
értek el, és azt fogod látni, hogy ellenőrzésük alatt tartották a gondolkozásukat, mi több, felhasználták ezt
a képességüket meghatározott célok elérésére. Ilyen ellenőrzés nélkül a siker elképzelhetetlen.
- "Az első és legnagyobb győzelem, amikor önmagad győzöd le.
- Az élet legnagyobb kincsei várnak rád. Nyúlj ki értük, és vedd birtokba őket! Aki nem ismeri a félelmet, minden határon túl gyarapodik.